Azaz smarni. Nálunk nagymamám nyomán ezen a néven futott, több más érdekes, ma már viccesnek hangzó szó mellett.
"ó-vazsmegyei" nyelvlecke következik, tegye fel a kezét, aki ismeri a következő szavakat: firhang, spilózni, sróf, mácsik, nokedli, stokedli.
Egy részüket teljesen természetesen használom én is a mai napig, nem meglepő, hogy néha egész vicces társalgásba bonyolódok miattuk, többek közt Somogyból való férjemmel.
Hétvégi bolti párbeszédünk következik:
- Vegyek búzadarát?
- Mert?
- Megpróbálnék smarnit csinálni.
- Mit?
- Smarnit.
- Az mi?
- Császármorzsa.
- Ja, azt szeretem, vegyél csak.
Hát így. S ha már vasárnap óta itt hevert parlagon szegény akciós búzadara, előbb-utóbb bele kellett vágnom életem első smarnikészítésébe is. Sorra dőlnek le a nagy tabuk, a bejgli után egy újabb "énaztsose-csakeszem" recept saját kútfőből, google első találatából kiindulva, meglepően jól abszolválva.
Hozzávalók:
2 tojás
2 dl tej
0,5 dl tejszín
115 g finomliszt
115 g búzadara
30 g cukor
csipet só
2 ek étolaj
opcionális, de jó ha van hozzá:
vaníliás cukor
reszelt citromhéj
mazsola vagy más apró aszalt gyümölcs (meggy, vörösáfonya)
A tojásokat kettéválasztom, a fehérjét félreteszem. A tojássárgáját egy tálban villával felverem, hozzáadom a tejet, tejszínt, cukrot, lisztet, búzadarát, a villával (vagy bármely más alkalmas eszközzel) csomómentesre keverem. Minimum fél órát állni hagyom, de akár egész éjszakát is pihenhet. Sütés előtt csipet sóval felverem a tojások fehérjét, összekeverem a relaxált masszával.
A sütéshez kb. 2 evőkanál olajat hevítek egy magasabb falú serpenyőben (ne a palacsintasütő legyen a céleszköz), majd ha az olaj felforrósodott, beleöntöm a masszát.
A lángot lejjebb veszem, és egy lapáttal kevergetem, majd ha összeállt, kis darabokra vagdosom a cuccot. Nagyjából öt perc alatt megvan a dolog, de folyamatos keverést igényel.
Vigyázni kell, ne szárítsuk túl, mert fűrészpor-szerű végeredményt kaphatunk, és nincs az a mennyiségű lekvár, ami élvezhetővé teszi a túl száraz császármorzsát.
Én most a klasszikus baracklekváros-porcukros verziót ettem, a Pötyi és Férj a körtelekvárra szavazott, Pepi meg nutellásat kért. Sokat. A legjobban ennek örültem :)
A végére egy muzsika, nem kevésbé nosztalgikus, meg bécsi is, akárcsak a smarni:
