Nem volt itthon tej péntek este, mikor jött a "mostazonnalforrócsokit" érzés. Sűrített tejjel nem akartam próbálkozni, így némi készletleltár után a kókusztej-konzerv lett a kísérleti alany.
Eddig sose jutott eszembe felhasználni e célra. Hibáztam, na. Lám, mekkora királyság születik néha szükségből :)
Hozzávalók:
100 g étcsoki
2 dl kókusztej
kb. 1-1,5 dl víz
4-8 cl rum
tejszínhab (esetleg kókuszreszelék) a tetejére
A csokit kockázom, gőz felett vagy mikróban megolvasztom, hozzákeverem a kókusztejet és a vizet, tovább melegítem, beleteszem a rumot, elkeverem, és poharakba öntöm. Tejszínhabbal a tetején, forrón kínálom. A fenti adag 2 pohárnyira elegendő.
A hozzáadott víz mennyisége attól függ, ki mennyire szereti sűrűn a forró csokit. Mi ugyan sűrűn, de még folyós, és nem pudingszerű állapotban isszuk. Most ráadásul a kókusztej nagyon pudingos volt, így másodjára már majdnem 1:1 arányban kellett kevernem vízzel.
Adhatunk hozzá plusz cukrot vagy mézet is, ha a Bounty csoki édességét szeretnénk idézni.
Praktikus okokból nálunk általában csak étcsoki van (abból egy-két kockával fogy úgy magában, több sosem, a tejcsokiból viszont nincs az a készlet, ami megmaradna), de szerintem tejcsokiból is finom, mondjuk azt tovább nem édesíteném.
Miközben készítettem a csokit (meg egész este...), figyeltük a távozó Malév-gépeket a neten. Férj kicsit repülőgép-mániás, de nemcsak ezért szeretem :)
Emlékszem, mikor egy időben Budapestre jártam egy képzésre, mennyire örültem egy alkalommal, mikor is elfelejtették bejelenteni a suliszünetet, én meg ott álltam a bezárt iskola előtt. Azonnal mentem Ferihegyre, és pár órán keresztül néztem a le-és felszálló gépeket a teraszról. Óriási élmény volt, ezúttal is köszönöm az oktatásszervezőnek, örök hálám érte. De tényleg. Különben eszem ágában sem lett volna kétszer négy órát utazni a repcsik kedvéért.
Aztán uram elvitt egy repülőnapra évekkel később, és végképp megszerettem a gépmadarakat.
Sokszor figyeljük az udvarunk felett elhúzó nagy gépeket. Közel van Schwechat, így jó pár nagyobb darab is megmutatja magát a kert felett.
Az itóka ugyan nagyon-nagyon finom volt, mégis ismételni kellett másnap, hogy nyugodtan élvezhessük.
Olyan szívfacsaró volt látni az égen egymás után elrepülő gépeket. Nagyon sajnáltam a pilótákat,a személyzetet, akiknek azon a hideg éjszakán ilyen nehéz feladatot kellett teljesíteniük. Remélem, hamarosan találnak új munkát mindannyian. Bye-bye, Malév!
