Készült a második szülinapjára nagyon, ma kapott is egy nap szabit a bölcsiből (na meg én is a munkahelyről, szerintem mindketten megérdemeljük), egész napos ünneplés volt.
Ma szabad volt árokban szaladgálni, ebéd
Mindenki mást akart. Az ünnepelt áfonyás-habos tortát szeretett volna, a Pepi ettől természetesen sokkot kapott. Apjuk számára akkor süti a süti, ha csoki van benne, de Pötyi meg arról nem akart hallani se, hogy klasszik csokitorta legyen. Én meg csak egy kis nyugalmat akartam...
Húztam-halasztottam a döntést, el-elsétáltam a helyi tesco kelléktára előtt párszor, s csak az látszott eldőlni, hogy nem teszem próbára dekorációs képességeimet :), az adott alapanyagokból nem tudtam volna nagyot alkotni.
Tegnap már biztos voltam benn, hogy SOS megoldás lesz. Thank god, délutáni alvás még nagyon is megy, tehát volt kábé másfél órám nagyot alkotni.
Ebből egy óra az elmélet volt (jajmileszmostmindjártfelébredésmégnekiseálltam), aztán jött 20 perc lecke-átnézés a naggyal, a maradék tíz percben pedig megszületett ez a kis kompromisszumos finomság:
Hozzávalók:
175 g zabkeksz finomra zúzva
60 g étcsoki
40 g vaj
250 g mascarpone
200 ml tejszín
2 ek porcukor
1 tk vanília-esszencia
1 cs zselatinfix
tetejére pár szem trüffel
1 kk kakaópor
Az étcsokit és a vajat egy bögrében összeolvasztom a mikróban (időmilliomosok akár gőz fölött is csinálhatják, rosszabb nem lesz), olvadt állapotban összekeverem a keksz-zúzalékkal, majd egy 18 cm-s kapcsos tortaforma aljába nyomkodom jó erősen, hogy összeálljon.
A mascarponét a cukorral és a vaníliával simára keverem, az alaposan lehűtött tejszínt felverem. A mascarponéhoz hozzáadom a zselatinfixet, jól elkeverem, végül óvatosan beleforgatom a tejszínhabot.
A masszát a kekszes alapra öntöm, tetejét elsimítom, tetszés szerint dekorálom. Nálam most natúr trüffel került rá és némi kakaópor. Minimum 2 órára hűtőbe teszem, hogy elérje a kívánt állagot.
A torta különlegessége ezúttal az volt, hogy háromféleképp fogyasztottuk. Az ünnepelt áfonyaszósszal, tesó simán, mi pedig egy-egy szem érett fügével, amit ma sikerült beszereznünk itt a szomszédban. Oké, igaz, hogy az országhatár túloldalán, de lényeg az, hogy elérhető közelségben.
Simán is nagyon finom, a tejszínes-krémsajtos hab és az étcsoki igazi klasszikus, de a legjobb a Pötyi verziója volt. A fügésbe kicsit belezavart nekem a csoki, de nem bírtam ki, hogy ne szeljek a tortám mellé az új szerzeményből. Mióta először ettem igazi, érett fügét, valami nagyon vaníliás dologgal szerettem volna kipróbálni. Csak a krémmel nagyon tuti, így viszont kis búcsúi jellege van a dolognak. De néha ilyen is kell, ugye? :)
Konklúzió: P. háromszor vett belőle, a szomszédba úgy csempésztem át az egy szeletet a küldős-tányéron, szóval kedvenc címke, vállveregetés, séf hátradől. Jöhet a pezsgő. Meg a mai nap dala, az enyém:
