P. régóta emlegette, hogy már nagyon rég nem evett csúsztatott palacsintát.
Mindkettőnk családjában a nagymama volt a konyha ura gyerekkorunkban, hisz szüleink dolgoztak, a nagymamáink, akikkel együtt laktunk, pedig vezették a háztartást.
Mindkettőnk családjában a nagymama volt a konyha ura gyerekkorunkban, hisz szüleink dolgoztak, a nagymamáink, akikkel együtt laktunk, pedig vezették a háztartást.
Ez a recept viszont kivételesen az édesanyjához kötődik, ő szokta ezzel az étellel a családot kényeztetni amolyan „anya-étel”.
Sajnos ő már nem tudja megsütni a fiának a csemegét, mert évek óta nincs köztünk, így rám várt a nagy feladat, vajon tudok-e valami olyat alkotni, ami nyomokban idézi a régi ízeket?
Nálunk ez az étel ismeretlen volt, ha nagy ritkán rakott palacsintát készített a nagymamám, persze szigorúan csak szombati napokon, a tartalmas leves után, az már ünnepnek számított.
Sokáig kerestem a tökéletes receptet, az eredeti családi sajnos, nem állt rendelkezésemre, maradt a net, és a saját kútfő, meg egy jó nagy levegő, és rajta.
Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás, kettéválasztva
- 3 dkg nádcukor
- 6 dkg finomliszt
- 6+3 dkg vaj
- csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
- 2 púpos ek nádcukor
- 1 púpos ek vaníliás cukor (3-4 tasak)
- 1 citrom reszelt héja
A cukrot, tojássárgáját néhány perc alatt robotgéppel halvány sárgára kevertem, a 6 dekányi vajat langyosra olvasztva adtam hozzá, alaposan összedolgoztam, majd a lisztet beleszitáltam, tejjel felöntöttem, és újból alaposan elkevertem (szigorúan fedéllel ellátott tálban, mínusz félóra takarítás). A tojásfehérjét csipet sóval felvertem, hozzáadtam a masszához, és jól elkevertem.
Kezdődhetett a sütés. Kb. 3 dkg vajat olvasztottam, tálkában a főzőlap mellé tettem. Fogtam egy serpenyőt, 28 cm átmérőjűt, vastag aljút, egy kevés vajat hevítettem benne, majd egy merőkanálnyi masszát pakoltam a serpenyőbe, alacsony fokozaton aszalgattam, míg az alja megsült, majd átpakoltam egy tálra. Vaníliás, citromos barnacukorral (palacsintánként púpozott teáskanálnyi) megszórtam még forrón. A serpenyőt a következő darab sütése előtt megkentem a vajba mártott szilikon ecsettel, és jöhetett az újabb kör, aztán az újabb és újabb. Negyven végtelennek tűnő perccel később nyolc réteggel kész lett a mű (igen, egy darab sütése cirka 5 perc), az utolsó lapot megsült felével helyeztem a tetejére.
Néhány említésre méltó dolog: a serpenyőbe öntés előtt alaposan keverjük át a masszát, a tetejére kiül a tojáshab. A massza és a kész palacsinta állaga is furcsa lehet elsőre, nem kell megriadni tőle. Pont akkor tökéletes, ha a kész palacsinták felső része habos-lágy.
A serpenyő aljának a vastagsága is fontos lehet, szimpla palacsintasütőben nem lesz jó. Másodjára megpróbáltam két serpenyővel sütni, hogy időt spóroljak, de a vékonyabb falú serpenyőben nagyon kiszáradt a palacsinta, nem maradt habos a teteje. Az első alkalmakkor nagy felfordulást csináltam a konyhában, pedig alapvetően nem egy nagyon bonyolult dolog.
Időigényes ugyan, de legalább egy közepesen érdekes filmet simán abszolválni lehet egy amerikai konyhás nappaliban sütés közben.
Időigényes ugyan, de legalább egy közepesen érdekes filmet simán abszolválni lehet egy amerikai konyhás nappaliban sütés közben.
És az íze? Tökéletes.
Pepinke nagyon rossz evő, ráadásul a mi kedvenceinket szinte soha meg sem kóstolja. A palacsinta ugyan joker, de abból sem tüntet el kettőnél többet. Ez a jó kis édes, lágy és citromos íz őt is levette a lábáról. S nem mellesleg P-nek is ízlett, ráismert a régi ízre, így ha kétszer ekkora macera lett volna, akkor is megérte volna.
Mellé egy jó kis zene, mert ez végre egy szép nap:
