2012. december 23.

Karácsonyvárás


Részletek egy 8 éves gyermek naplójából



október 17.
Anyával ma elmentünk vásárolni az egyik áruházba. Mindenhol csoki mikulás, mikulásos csoki, cukor, szalvéta, terítő. Minden csupa MIKULÁS. Kérdezem anyát: itt vásárol a Mikulás? Egy néni kosarában mikuláscsomagot látok. Anya, a néni miért vásárol, neki nem hoz semmit a Mikulás? Anya mosolyog – tudod, aki nem hisz a Mikulásban annak nem hoz semmit – mondja; akkor ez most hogy van?
november 01.
Ma kimentünk a temetőbe; gyertyát gyújtottunk a szeretteink sírján. Mi gyerekek gyújthattuk meg a mécseseket, csak vigyázni kellett, nehogy meggyújtsuk a kabátunk ujját. Szerencsére megúsztam. Sötét volt már, amikor eljöttünk: a temetői fényekről a karácsony jut eszembe. Egyébként gyönyörű a temető így kivilágítva. Valamelyik nap megírom a kívánságaimat a Mikulásnak és a Jézuskának is (csak nehogy kifelejtsek valamit).
november 10.
Egyre többet beszélünk a Mikulásról és a karácsonyról. Anyáék szerint csak akkor kapunk ajándékot, ha jók leszünk. Én próbálok jó lenni, de nem mindig sikerül. Tavaly sem voltam jó apáék szerint, mégis kaptam ajándékot; mindegy, megpróbálom, hátha akkor több ajándékot kapok.
november 20.
Ma az egyik boltban már karácsonyi dalok szóltak, a Pásztorok, pásztorokat megismertem. De még van egy hónap a téli szünetig, a karácsony pedig még csak utána lesz. A polcokon egy csomó jó játékot látok. Felírok még egy-két dolgot a kívánságlistámra, biztos, ami biztos. A tesóm nyaggat, hogy írjam meg az ő listáját is, mert még nem tud írni. Anya szerint minden jócselekedet fontos, segítek neki, és akkor egy rosszasságomat talán nem veszik az angyalok figyelembe.
november 27.
Ma a szüleim felrakták a fényeket: világító télapó, csengő, gyertya. Így tudja a Mikulás és a Jézuska, hogy ide mindenképpen kell ajándékot hozni. Azért már nagyon várom. Jövő héten jön a Mikulás, utána pedig hamarosan jön a Jézuska. De hová tettem a kívánságlistámat? Nem lehet igaz, a tesó abból hajtogatott papírrepülőt. Jé, egész jó lett, és így talán hamarabb odaér a Mikuláshoz és a Jézuskához. Oda is adom a Mikiset anyáéknak, talán így is beveszik a postán. Majd legfeljebb apával küldjük, ő mindent el tud intézni. Szerintem az Északi-sarkig is elvinné, azt csak nem hagyná, hogy csomag nélkül maradjunk.

december 2.
Ma vacsora előtt apa meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún. Nagyon szép lett, tegnap készítettük közösen. Piros és lila lett, a piros az én kedvenc színem, a lila pedig a tesóé. Azt mondják, nem illik össze ez a két szín, pedig szerintem tök jó lett, olyan, mint egy nagy cukorka. Csillogós papír is van rajta, azt én választottam, csak úgy ragyogott a gyertyafényben. Már tényleg közeleg a karácsony, ezt várom egész évben.
december 04.
Lehet, hogy már holnap délután eljön hozzánk a Mikulás, alig várom. Remélem, mindent megkapok, amit kértem. Csak ne holnap osszák ki a matekdolgozatot, ha rossz lesz, tuti nem kapok semmit. A tesóm is tiszta zizi már. Azt hiszem anyáékat kiakasztottuk egy kicsit. Én már nem bírom ki. Biztos, hogy egész éjszaka nem tudok majd aludni. Apa szerint úgyis csak délután jön, ha jön a Mikulás. Ráadásul suli is lesz. Mért nem tud hétvégén jönni a Mikulás? Akkor kileshetném. Mindenesetre az összes cipőt kipucoltuk, és sorba raktuk, nehogy már ezen múljon.
december 07.
Tegnap végre megjött a Mikulás. Már kezdtem aggódni, hogy amiatt a fránya matekdoga miatt nem jött hozzánk, de mire hazaértünk a suliból és az oviból, már itt vártak a csomagok. Volt nagy öröm, a tesóm például a virgácsnak örült a legjobban. Anyáék kevésbé, mert azzal kente el a mézet a vajas kenyerén. Jó nagy csomagot kaptam, ami most nem volt benne, talán majd a Jézuska meghozza. Apáék csokit kaptak; mindig azt kapnak. Játszottunk egy jót, aztán irány az ágy, reggel suli. Az osztályban mindenkinél járt a Mikulás, ennek azért örülök. A suliba is odatalált a nagyszakállú, mindenkinek az asztalán volt egy kis csomag. Ez egy jó nap! És még maradt egy kis csokim is tegnapról.
december 09.
Ma meggyújtottuk a második gyertyát az adventi koszorún, ez most anya gyújtotta. Már csak kettő, és itt a karácsony! Előkeresem a kívánságlistám és még felírok egy-két dolgot. Még biztos időben vagyok. A tesóm nyafog, már megint új listát kell írnom neki. Minden nap mást gondol. Szerintem az lesz a vége, hogy nem kap semmit.
december 16.
Ég a harmadik gyertya is, én gyújthattam meg a lángot. Egy hét és karácsony. Nem bírom ki, a szünet sem akar eljönni. A kívánságlistát kiraktuk a komódra, szép szalaggal átkötve. Végre tesómnak is sikerült kitalálnia, hogy mit szeretne. Éjszaka csak elviszik az angyalok a levelet, tuti kilesem, a tesónak is megígértem. Még sosem láttunk angyalt, csak képeken, de nagyon tetszenek.  Még egy hetük van arra, hogy minden meglegyen, érdekelne, hogy csinálják? Jó nagy játékgyáruk lehet…
december 17.
Na, tegnap jól elaludtam. Pedig mikor anya kiment a szobából, úgy csináltam, mint aki nagyon alszik, de persze ébren voltam. Hallottam, ahogy a tesóm halkan énekelget a takaró alatt. Most nem árulkodtam, még vizet se kértem, csak füleltem. Hallottam, ahogy anyáék is készülődnek a lefekvéshez, aztán meg csend lett a házban. Hallottam a tesó szuszogását, az autók zaját az utcáról, és még a vonatfüttyöt is, pedig az állomás jó messze van. Aztán már csak arra emlékezem, ahogy anya kelteget. Ó, megint suli, az utolsó hét. De szerencsére a levél eltűnt.
december 23.
A negyedik gyertya is ég, ezt a tesóm gyújthatta meg. A sulinak két napja vége, itt a téli szünet. Egy rakás mézeskalácsot sütöttünk délután, olyan jó illat van tőle, még a párnám is mézeskalács-illatú. Mondjuk, lehet, hogy a felcsempészett szívecskétől. Ideraktam a párnám alá, hátha elviszi az angyal. Holnap szenteste. Eszembe jutott, hogy mit szeretnék igazán: legyen egy szép, nagy karácsonyfánk, essen a hó, és sokat játsszunk együtt. Azért ajándékot is szeretnék! És egy csomó szaloncukrot.
december 24. délelőtt
Már alig várom, este végre itt a karácsony. A mézeskalács eltűnt a párnám alól, nagymamának igaza volt, ő mondta tegnap, hogy már a kertek alatt jár az angyal. Nálunk a szobámban is járt, szuper. A hó is esik, minden csupa fehér odakint. Apa azt ígérte, délután elvisz minket szánkózni, és a Jézuska-várásra is szánkóval megyünk, ha jók leszünk. Csak ne lenne olyan nehéz! A tesó is alig fér a bőrébe. Jaj, Jézuska, segíts jónak maradni, legalább ma estig. Oké, persze utána is, biztos nagyon örülnének neki a szüleink. És a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Egy utolsó kívánságom van még, talán ráfér a listádra:

Kedves Jézuska!

Azt szeretném kérni, hogy aki ezt elolvassa, legyen mindig boldog! J

 A fenti mese az Írottkő Natúrpark vetélkedősorozatára íródott, melyen Pepi osztálya is részt vesz. Szerzőtárs jóváhagyta a nyilvánosságra hozatalt, így ezekkel a kedves sorokkal kívánok Nektek boldog, békés Karácsonyt!