2012. március 22.

Mangós-kardamomos scone




Inspirálta a Good Food magazin, amit nagyjából két hete, hosszas várakozás után kaptam meg.
Egyből közellenség lett belőlem miatta, ugyanis munkából hazafele, a buszon lapozgattam végig. Szép komótosan, volt rá majdnem egy órám. Ahányszor lapoztam egyet, a hátsó székek felől nagy nyeldeklések hangja hallatszott, hozzám hasonló "éhesmunkásemberek" tartottak hazafelé. Csoda, hogy meg nem lincseltek miatta J

Az újság maga nem egy nagy szám, bár van benne pár inspiráló ötlet és recept, nem nyűgözött le teljes egészében. A fordítás helyenként döcögős, a receptek nagy része ismerős innen-onnan, a leírások nem túl részletgazdagok. A borajánló viszont egész jó, azért, és a scone-inspirációért már megérte megvenni, de jövő hónapban azt hiszem, inkább a Magyar Konyha felé nyúlok az újságosnál.

A scone volt az a recept, amit már az első átolvasáskor felvettem a "megvalósítom-listára". Aztán végül nem az újságban közölt recept nyert, hanem Ízbolygóé, kicsit felturbózva. Nem tudok elszakadni a kardamomtól, amibe lehet, továbbra is belecsempészem, most került mellé egy kis aszalt mangó is, de ez abszolút elhagyható, esetleg mazsolával, vörösáfonyával pótolható, utóbbi esetben jobb is lesz. Az újságban egy cseresznyés recept található, azt is nagyon szeretném tesztelni, csak kifogytunk már a befőttekből, az újra meg még várni kell egy keveset.

A scone a mi pogácsánk rokona, csak szegény skót gyökerekkel rendelkezik, ezért az élesztőt (és a készítésére fordított időt) kispórolták belőle, helyette sütőpor vagy szódabikarbóna könnyíti tésztáját. Létezik édes és sós verziója is, gyakran kíséri az angol teákat e kis sütemény.
Ezerféleképp ízesíthető, a dolgozó nők álma: egy tál és egy tepsi, plusz 25 perc az igénye, és kész a sütemény.
Vajjal, nutellával, lekvárral, a sós verzió krémsajttal is tölthető, így abszolút gyerek-kompatibilis a cucc, töltetlenül pedig kiváló játszóterezős-utazós süti.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
1 kk kardamom
2 tk sütőpor
csipet só
5 dkg cukor
7 dkg hideg vaj
1,25 dl tej

A lisztet átszitálom a kardamommal, sütőporral, majd a hideg, kockára vágott vajjal elmorzsolom. Hozzáadom a cukrot és a tejet, gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát, majd 10 percre a hűtőbe teszem.
A sütőt időközben 200 fokra melegítem.
Ha a 10 perc letelt, a tésztát 2-3 cm vastagra nyújtom, közepes pogácsaszaggatóval (vagy elgy alkalmas eszközzel) nagyjából 4 cm átmérőjű köröket szaggatok belőle, sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, és kb. 12 perc alatt világosra sütöm.
Nekem 14 db lett az adagból, 24 óra alatt elpárolgott nagy része. Másnap és kevés tejszínnel gazdagítva még finomabb: a kardamom íze intenzívebb, mint sütés után, a tejszín pedig lággyá, különlegessé teszi az egyszerű tésztát.