 |
| Madártej Balatonszemesről az első számú inspiráció |
Bár az év eleji fogadalmakkal hadilábon állok, az ideire mégis van egy. 2013 a slow food éve lesz nálunk.
Ugyan kicsit átértelmezem az eredeti elképzelést, de az alapokat nagyon szívesen ültetem át kis konyhánkba.
Igyekszem helyi, vagy környékbeli alapanyagokkal dolgozni (nem lesz nehéz dolgom, a Naschmarkt és egyéb egzotikus beszerzési források egyre távolodnak a lehetőségeimtől), és előnyben részesíteni a bio- vagy háztáji gazdálkodásból származó nyersanyagokat.
Plusz igyekszem néhány olyan ételt is előnyben részesíteni, melyek kissé macerásak. Mert tavaly sok esetben tapasztaltam, néha saját bőrömön is, mennyire átjön egy-egy ételen a rá szánt idő, gondoskodás.
Ugyan továbbra sem fogok dúskálni szabadidőben( legalábbis nagyon remélem), így ha csak félórám van rá, akkor nem állok neki háromfogásos vacsorát főzni. Inkább hálát adok az Égnek, hogy ennyi idő alatt is lehet élvezetes ételeket alkotni, ám hétvégenként nekiveselkedek egy-egy hosszabb, időt és türelmet igénylő fogásnak.
Mindjárt Újév napján kezdtem a címszereplővel, hogy a sok lencse és disznóság után édesség is kerüljön az asztalra: legyen édes éve a családnak
Tejből a mozgóárus hozta Cserpes, tojásból háztáji került bele, vaníliából pedig az év végén beszerzett igazi madagaszkári, ha már- legnagyobb sajnálatomra- nem kedvez a mi éghajlatunk a termesztésének.
A madártej P. nagy gyerekkori kedvence, ráadásul az első felnőttkori adagomat a balatonszemesi Kistücsökben sikerült kóstolni pár hónapja, a léc tehát kellően magas volt ahhoz, hogy úgy izguljak, mint egy elsőbálozó lyány.
Természetesen az első próbálkozás kudarcba fulladt, úgy, ahogy kell, no de a második....
Ez nem egy muffin, aminek 15 hozzávalója van, de félóra alatt összecsapok hiba nélkül, hanem egy öt összetevős türelemjáték. Összecsapni nincs értelme, ne is állj neki, ha sietsz valahová, de akkor se, ha csak bizonytalan beszerzési idejű tejed vagy tojásod van. Ezt tényleg csak a legjobból érdemes.
Kell hozzá:
1 liter tej (lehetőleg 3,6%-os)
6 tojás (6 sárgája, 3 fehérje)
3 ek porcukor
6 ek kristálycukor
1 rúd vanília
2 óra szabadidő (na jó, egy erős óra, plusz a ráhangolódás)
A vaníliarudat kettévágom, magját kikaparom.
A tojásokat óvatosan kettéválasztom, ügyelek arra, hogy mind kevesebb fehérje maradjon a sárgáján.
A sárgákat a 6 ek kirstálycukorral és a vaníliamagokkal nagy tálba öntöm, és habosra keverem (célszerű robotgépet vagy ráérős nagymamát használni a művelethez, közben továbbléphetek a következő tennivalóhoz).
A tojásfehérjéből hármat félreteszek más célra (pl macaron, pavlova, habcsók), hármat pedig a 3 ek porcukorral kemény habbá verek.
A tejet a vaníliahüvellyel (esetleg kis darab citrom- vagy narancshéjjal) felteszem forrni. Ha forr, kanállal vagy fagyiadagolóval kis gombóckákat formázok a kemény tojásfehérjéből.
Egyenként a tejbe mártom a hablabdákat, pár pillanat után megfordítom, és szűrő segítségével lapostányérra szedem őket.
A tejet leszűröm, kissé visszahűtöm, és vékony sugárban a tojássárgás anyaghoz adom. Lassú, nagyon lassú tűzön gyakori kevergetés mellett sűrítem sodóállagúra. Nekem ez az első felsülés miatt (túl nagy hőfokra csavartam a tizedik perc után) sokáig, nagyon sokáig tart, mert a legkisebb gázlángon főzöm, szinte le sem mozdulva mellőle. Lehet, hogy nem ez a legcélravezetőbb taktika, de egyelőre nagyon örülök, hogy e módszerrel sikerem van, még ha a Kistücsök színvonalához nem is mérhető (legalábbis a tálalás és a fényviszonyok, az íz az jelentem, megvan :)):
A recept forrása természetesen a mindenkori origo, Chili és Vanília, hála és köszönet érte.
A kitartó kevergetés mellé kis zene kedvcsinálónak:
