2012. április 12.

Tavaszi túró-tekercs




Olyan kis szeszélyes ez az idei tavasz. Hol napozunk az erkélyen, hol a télikabátban is vacogunk. Egyszer kicsattanunk az energiától, és este fél kilencig kertészkedünk, máskor pedig este hatkor agyhalottak vagyunk, és simán elalszunk a gyerkőcök mellett.

A húsvét egy ilyen alvós-pihenős szakaszban ért minket, úgy elmúlt, hogy gyakorlatilag észre sem vettük. Két dolog volt nagyon jó benne: a családozás és ez a túrókrém. Két szelet sonka közt kifejezetten üdítő, sonka nélkül pedig tuti diétás vacsora. Ráadásul pillanatok alatt kész, főleg, ha a medvehagymáért nem kell megmászni a hegyet Rezinél, hanem házhoz szállítja a kedves nagymama :)

Hozzávalók:

250 g tehéntúró
3 gerezd fokhagyma
kis csokor snidling
10 levél medvehagyma
2 ek tejföl
bors

medvehagyma-levelek, snidlingszálak a tálaláshoz (ha épp így szeretnénk)


A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a tejfölt, simára keverjük. A fokhagymát nyomón átpréseljük, a snidlinget és a medvehagymát aprítjuk, a túróhoz adjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd egy-két órán át hűtőben tároljuk, hogy az ízek összeérjenek.

Tálalás előtt tisztított és szárazra törölt medvehagyma-levélre helyezünk egy-egy adagot (kb 2 teáskanálnyit), csúcsa felé feltekerjük, és egy-egy hosszabb szál snidlinggel rögzítjük a tekercset. Így tekercsben is jól elvan pár órát, hosszabb eltartásról nem tudok nyilatkozni.

A sonka mellé jól csúszott, de sima pirítóssal is nagyon finom.