2021. január 1.

Goodbye, 2020! Hello, 2021!

Immár a szokásos évösszegző és előretekintő sorok tőlem-nektek. Én-blogom továbbra sincs, ez valószínűleg nem is fog változni, de lassan a fejemben alakul valami, ahol ezeknek a bejegyzéseknek jobb helye lesz.

2020 biztosan az egyik legemlékezetesebb éve lesz mindegyikünknek. Ennyi abszurditás sokakkal egy élet alatt nem történik, mint velünk idén...

Állítólag valaki Kínában rittyentett egy olyan denevérpörköltet, hogy arról egy hónap múlva a világ is beszélt... és beszél azóta is, ki-ki bezárkózva, maszkban, oltásra várva vagy épp a családtagját siratva.

Minden árnyéka ellenére nekem ez egy jelentős és jó évem volt. Nem csillámpónis, hanem munkás és verejtékes módon, de jó. Rengeteget tanultam, változtam, kicsit talán keményedtem is, de itt vagyok már az új évben, egészségesen, csodavárósan, megerősödött hitben.

S hogy mi történt 2020-ban?

Januárban az immár hagyományos gasztrotúrán voltunk Pannonhalmán és Győrben, valamint jóféle túrákkal kezdtük a telet elsősorban itt a közeli hegyekben.

Februárban eljutott együtt a család életünk "nyaralására" Nápolyba. Fantasztikus dolog volt tél közepén egy szál pólóban sétálni Pompejiben, citromfagyit nyalni Sorrentoban és isteni pizzákat ebédelni-vacsorázni, tíz-húsz kilométert sétálni az élő történelemben. Aztán épphogy hazaértünk, a világ megállt, több értelemben is.

Márciusban el kellett búcsúznunk anyámtól. Hirtelen történt, és nem volt a vírushoz köze a dolognak. Azt kell mondjam, szépen és leginkább jókor ment el. Még mindennap be tudtunk hozzá menni a kórházba, nem kellett megélnie a totális magányt és kiszolgáltatottságot, mint azóta oly sokaknak. Mondjuk, a temetésén már csak mi voltunk négyen, mert addigra pont leállt az ország, indult a home office és karantén bezárkózott-furcsa időszaka.

Áprilist egy terápiás és több éve tervezett konyhafelújítással nyitottuk. Óriási szerencsénkre remek mestereket küldött az ég, plusz én is sok mindent meg tudtam csinálni a hirtelen rám szakadt szabadságban. A húsvéti kalács már az új pulton kelt, és azóta is a ház dísze a konyha, mosolygok, ahányszor ránézek. Büszke vagyok, hogy a két kezem munkája is benne van a végeredményben.

Májusban óvatosan, de visszatérhettünk a munkába, rengeteg bölcsességgel és tanulsággal gazdagodva. Az itthon-suliba ekkor már kezdtünk belefáradni, sőt az is világos volt, hogy a See of Thieves-nél csak kevés online óra érdekesebb. A tanárok nagy része előtt kalap le, hogy ilyen kihívók mellett is fenn tudták tartani az érdeklődést. Ahogy az ismerősöktől hallottam a rémpéldákat, a mi sulinkban extra jól és zökkenőmentesen haladt a távoktatás. Ekkor már kisebb-nagyobb túrákat is tettünk, elsősorban a közeli erdőkben, réteken. A táv-tesióra nálunk az erdőjárás volt, több értelme van, mint a mindennapos nulladik óráknak, azt hiszem ;)

Júniusban nyitottak a határok, itt 2 km-re az egyiktől természetes volt, hogy a hónap fő attrakciója a szabad határátlépés. Megmondom őszintén, engem ebben az egész korlátozás-halomban a határzár zavart a legjobban. Visszahozta a 90 környéki gyomorszorítós határátlépések érzetét, azt hiszem, tipikus generációs szorongás fogott el...és nem szeretném, ha visszatérne valaha is.

Júliusban annyira belejöttünk a határátlépdelésbe, hogy egy szuper 6 napos roadtripet kanyarítottunk 5 ország főszereplésével. Minden szabályt és óvintézkedést betartva, maszkban és fertőtlenítővel, de boldog-szabadon látogattunk el barátnőmékhez Franciaországba. Sikerült talán a legeslegjobb születésnapomat is megünnepelni útközben: Colmarban ébredtem, friss croissant és narancslé volt a reggelink, majd rövid búcsú-séta után a Peugeot-múzeumba látogattunk, végül barátnőmék leptek meg este egy finom tortával és ünnepi vacsival. A szülihónap volt az év egyik legjobbja.

Augusztusban ehhez képest szolid nyaralásunk volt, tulajdonképp itthon nyaraltunk. Egy-egy napra mentünk el Szolnokra, a Balatonhoz és a közeli hegyvidékre Ausztriába. Eljutottunk Mariazellbe, a Schneeberg tetejére, mindkét túra bakancslistás volt ez évre, és szerencsések vagyunk, hogy teljesíthettük.

Szeptember az iskolakezdésről szólt, örültünk, hogy visszamehettek a gyerekek fizikálisan is az iskolapadba, sőt sor kerülhetett a kisebb duplán halasztott elsőáldozására is. Igazán szép ünnepünk volt. Időközben elkezdtem anyám lakásának felújítását is, egész profi DIY lakásfelújítóvá képeztem magam az elmúlt hónapok alatt. 

Október a nagy beszélgetésekről, csendes munkáról szólt. Hétvégenként igyekeztünk annyit túrázni, amennyit csak lehetett. Voltak nagy gomba-és gesztenyegyűjtések, család-és étterem-látogatások az őszi szünetben, és elkezdtem gyűjteni a jó könyveket a téli kuckózásra.

November a tanulás hónapja volt. Valamint újra bezárkóztunk, a nagyobb itthon tanul azóta is. Én túlestem egy hosszabb betegségen, tesztek szerint nem Covid volt, de a hónap fele sajnos ment a levesbe. Annyi pozitívuma mindenképp volt, hogy lelassított és lélekben elkezdtem készülni az Adventre, ami az év legkedvesebb időszaka számomra.

December tehát nem is szólhatott volna másról, mint az ünnepre való készülődésről. Dekoráltam a házat, készítettem az aprósütiket minden hétvégén, szóltak a karácsonyi számok, és jöhettek a romantikus karácsonyi mozik is. Ritkán ragadok a tv előtt, de akkor nagyon :) 

A nagy készülődés mellé egy újabb váratlan utazás érkezett, újabb francia túra, 3 nap alatt sikerrel abszolválva a (z amúgy nem létező) lezárások kellős közepén. Szerencsés hazatérésünk után tényleg nem volt más dolgom, mint bejglit és panettonét sütni, és már ránk is köszöntött a Szenteste. Az idei más volt, kicsit csendesebb, négyesben megült ünnep, de szép volt nagyon a maga meghittségében. Másnap azért jó volt látni a legszűkebb családot és a téli Balatont. Az év utolsó napján hagyományosan az Írottkőre látogattunk. Itt annyira méltóképp fejeztem be ezt az évet, amennyire csak lehetett 2020-ban... Egy óriási eséssel, aminek a nyomai még a tél végéig biztosan látszódni fognak habtestemen. De nem lett nagyobb baj, saját lábon hazaértem, és ma újra túráztunk. Szóval mindegy, mekkora földre koppanás volt ez az év, a lényeg, hogy kimásztunk belőle (viszonylag) épen, egészségben, tanulságokkal a puttonyban.

Jövőre szeretném előcsalogatni a mozgékonyabb énemet, idén annyira bekuckóztam minden értelemben, hogy a sport háttérbe szorult, vagy legalábbis kimerült a dagasztásban, nagy sétákban és falvakolásban :) Hiányzik az uszoda, az osztrák bringautak, és leginkább a motiváció, ezt szeretném életre kelteni magamban.

Az utóbbi hónapokban újra kedvet kaptam a blogoláshoz, bár az év nagy részében más dolgok kötnek le, de életben fogom tartani a receptgyűjteményemet, ígérem. Amivel gazdagodni fog a blog, az a barbecue-grill témakör, ugyanis ebbe a játékba is belekóstolunk a következő hónapokban.

Hogy mit kívánok a következő évre? EGÉSZséget, oltalmat, örömet. Több értelmes párbeszédet, kevesebb kinyilatkoztatást, értelmes vitákat és leginkább közösséget mindenkinek, amiben ki tud teljesedni. Én őszintén remélem, jó közösségekben vagyok, s remélem, leszek is. 

Ez az év remek iránytű volt arra nézve, merre visz az én utam, remélem, tudok rajta idén is haladni. Mint minden évben, most is összeállítottam egy kis motivációs képsort, én ezeket szeretném idén megvalósítani:


Egyetek jól, sportoljatok, dolgozzatok, álmodjatok és tegyetek érte! Nevessetek, pihenjetek, szeressetek az új évben is! BÚÉK!