2017. január 6.

Gluténmentes császármorzsa áfonyaszósszal

2017 a glutén elhagyásának (vagy minimumra redukálásának) éve lesz. Úgy vettem észre ősszel, mikor egy diéta miatt kis időre kiiktattam az étkezésemből, hogy mind a bőrömnek, mind az emésztésemnek nagyon jót tett a gluténszünet, így idén próbálom a három lépés távolságot tartani tőle.
A család is nagyon pozitívan reagált, például ugyanúgy szeretik a gluténmentes tésztát, mint a másikat, és a legtöbb étel, amit eddig e módon elkészítettem, közös kedvenc lett.
Hozzáteszem, nem igyekszem a megszokott ételeket gluténmentesíteni, inkább más jellegű ételeket fogyasztok. Nem erőlködök például kenyerek készítésével, inkább eszem lepényeket, vagy választok más köretet.
Van azonban egy-egy örök klasszikus, kedvenc étel, melyet jó eredménnyel lehet készíteni alternatív lisztekkel. Kezdetnek jöjjön a császármorzsa, melyet a kiskorúak kétszer is visszatapsoltak repetára.



Hozzávalók:

2 tojás
2 ek kanál cukor vagy cukorhelyettesítő (eritrit például)
150 g barna rizsliszt
100 g banánliszt
2,5 dl tej (nálam most mandulatej)
csipet só
2 ek zsiradék (étolaj, kókuszolaj, vaj)

Áfonyaszósz:
200 g friss vagy fagyasztott áfonya
2-3 ek cukor vagy cukorhelyettesítő

A tojásokat kettéválasztom. A sárgáját a cukorral habosra keverem, majd a liszteket és a tejet is hozzáadva csomómentesre keverem a masszát.
Legalább félórára félreteszem (lehet akár pár óra is). Közvetlenül sütés előtt felverem a tojásfehérjét csipet sóval, beleforgatom a félretett masszába.
Serpenyőben hevítem a zsiradékot, a már forró zsiradékba forgatom a masszát, és közepes-mérsékelt lángon kb. 15 perc alatt morzsásra sütöm.

A szószhoz a gyümölcsöt a cukorral felteszem a tűzre, forrás után pár percig rotyogtatom, hagyom icicpicit besűrűsödni, de nem kell lekvár állagúra főzni.

Érdemes együtt készíteni a szószt is, hogy azon melegében, frissen tálalhassuk. Kis porcukorral (esetleg fahéjas porcukorral) meghintve bármelyik gyereket leveszi a lábáról. Legalábbis az enyémeket :)