Horvátország- amit nem érdemes a tányéron hagyni

Én, a nagy utazó leginkább fejben vagyok nagy utazó, lehetőségem sajnos kevesebbszer van rá, mint szándékom, annak ellenére, hogy gyorsabban pakolok bőröndöt százon, mint bárki más :), de Horvátországba (azon belül is a dalmát részre) az utóbbi 10 év alatt jó párszor eljutottam.  Szerencsémre, mert megunhatatlan. Közel van, tengerpartja van, jó nagyok a hegyeik, kedvünkre való a konyha, szóval minden adott, ami nekünk fontos egy nyaralás alatt, ráadásul a szállások is olcsóak, csak tudni kell keresni :)

Sibenik a tenger felől

Erősen szubjektív gasztro-beszámoló következik, a receptre még várni kell, mert a szakács kivette a szabadságot :)


A horvát konyha főbb specialitásai közül én az isztriai szarvasgombát és a rengeteg halételt értékelem a legjobban. No meg természetesen a pljeszkavicát. Utóbbihoz volt most szerencsém, egy nagyon jó, szabad tűzön sütött darabhoz, természetesen jó sok ajvárral. Ha Vodicében jártok, a Konoba Dražit ne hagyjátok ki, egy nagyon jó ár-érték arányú, helyi ételspecialitásokat kínáló hangulatos vendéglő. A helyiek is szívesen vacsoráznak ott, azt hiszem, ez jót jelent egy "minden lépésre egy étterem" típusú helyen.

Másik nagy kedvencem a roston sütött pisztráng mángolddal (horvátul blitva) körítve. A Krka Nemzeti Park  térségében igazán jókat lehet találni, de érdemes egy-két faluval beljebb húzódni a tengerparttól gasztro-kalandtúra céljából, sokkal barátibb árakat, kedvesebb kiszolgálást kaphatunk cserébe.

Krka vízesés

Amiért évek óta visszajárunk Sibenik környékére, az a marinai olajbogyó. Ilyen finomat én még nem ettem. Volt szerencsém olaszhoz, spanyolhoz, frisshez, piacoshoz, de nálam mindent visz ez a kis egyszerű horvát fajta. Hetekig el tudnék rajta élni, feltéve ha van kis kenyér és vaj hozzá. Na jó, egyszer egy hétig próbáltam is, simán ment :) Akkor épp 38-40 fok volt napközben, az ásványvízen és az olajbogyós kenyéren kívül sok mindent nem vettünk magunkhoz. Épp csak egy-két palack dalmát posipot esténként.

A dalmát péksütemények isteni finomak, nekem, szénhidrát-vezérelt emberkénél ez fő szempont. Szinte minden faluban van egy jó pékség, ahol helyi remekekől (pl. a burek) kezdve a nagy favoritokig (diós kifli, fánk) mindent megkapunk, rendszerint egy átlag magyar pékségnél jobb minőségben. A fagylaltokból óriási a választék, ráadásul lágyabbak, krémesebbek, mint idehaza. Persze nagy illúzióm nincs, nyilván csak másképp keverik a porokat, mert annyi gyümölcs, tej kis túlzással a világon nincs, amennyi fagyi készül a tengerparti üdülőhelyeken.

Édességeik közül a zágrábi Kras Bronhi cukra a nagy kedvencem. Fogalmam sincs, hogy szerettem meg, mert elég különleges fajta, tulajdonképp a Negro és a Frutti szerelemgyereke, vagy szörnyszülöttje (ízlések és pofonok, ugye). De finom. Szerintem.

Nem hiába nem írtam a dalmát sonkáról (még nem volt hozzá szerencsém), vagy a tintahalról és a tenger egyéb egzotikus gyümölcsiről (kösz, azt nem, maradok a halnál, vagy pár pohár bor után esetleg a kagylónál), vagy a levesekről (azokkal barátkoznom kell még), ezek az én favoritjaim. Ha akarjátok, kóstoljátok meg őket, ahogy érzitek. Ha nem, hát nem, több marad nekem :)

Azonban egyet ígérjetek meg: ha Dalmáciában jártok augusztusban, ne hagyjátok ki a friss fügét. Gyökeresen különbözik attól az izétől, amit itt árulnak füge gyanánt. A horvát fügéből még lekvárt is lehet főzni. Ja, hogy a magyarból is? Persze. Csakhogy a horvátot meg is akarod majd enni, mert jó lesz, ellentétben a hazai fügelekvárokkal. Brutál jó lesz, ahogy a friss füge is. Fogadjunk. Egy marék fügébe.